Blog Archives
Adolf Hitler politikai testamentuma
Ezeknek a megjegyzéseknek – vagyis inkább az iratoknak, a fennmaradt dokumentumoknak – érdekes története van. Amolyan asztali beszélgetések formájában hangzottak el, töprengő monológokként, amelyeket Hitler intézett legközelebbi bizalmasaihoz főhadiszállása pincéjében. Április 17-én Bormann átadta a gépiratot egy birodalmi miniszternek, aki magával vitte Ausztriába, és ott egy bank széfjében helyezte el. A Német Birodalom bukása után meg akarta semmisíteni az okmányt. Végül egyik ügyvéd ismerőse fotokópiát készített róla, ami aztán eljutott Francois Genoud-hoz, egy francia-svájci ügyvédhez, aki Hitler elkötelezett híve és több fontos német nemzetiszocialista irat letéteményese volt. A dokumentum nyomtatásban 1959-ben, Párizsban jelent meg, majd Londonban is kiadták 1961-ben. Nem kizárt, hogy valaki itt-ott igazított rajta egy kicsit, de különben a szöveg Hitlerre vall. Trevor-Roper professzor írja az angol kiadás előszavában: „Bárki számára, aki tanulmányozta Hitler gondolkodásmódját, már maga a tartalom is döntő bizonyíték. Ezek a dokumentumok Hitler politikai végrendeletének tekinthetők; az április 29-én aláírt, hivatalos politikai végrendelete, illetve személyes végrendelete (melynek végrehajtójául Martin Bormannt jelölte meg), csupán ennek kurta, formális függelékei.”
Harc Dél-Afrika lelkéért
A zsarnokság alól felszabaduló országok szinte azonos utat járnak be: a kezdeti euforikus hangulatot és utópikus ígéreteket követi a kiábrándulás, mert hamar kiderül, sokkal nehezebb a múlttól megszabadulni és a kormányzás keményebb dió, mint azt valaha is gondolták volna.
Az 1990-es évek elején Nelson Mandela az Afrikai Nemzti Kongresszus (ANC) élén történelmi jelentőségű győzelmet aratott az apartheidrendszer keserű igazságtalansága felett és hozzáfoghatott a megbékélés rendkívüli feladatához. A Dél-afrikai Köztársaságban a gazdasági élet kétségtelenül fellendült, a kiváltó egyenlőtlenségek és a faji feszültségek azóta sem enyhülnek. Miközben a kialakuló fekete középosztályból sokan mesés vagyonra és hatalomra tesznek szert, a fehérek egyre kevésbé találják helyüket az új rendben, a feketenegyedekben és a nagyvárosokban pedig továbbra is tombol az erőszak, terjed az AIDS és pusztít a szegénység.
A kontinens legnagyobb reménysége különösen nehéz válaszút elé került, amikor 2007-ben a korrupciós botrányba keveredett, karizmatikus és populista politikus, Jacob Zumát választották Mandela második utódjaként az ANC élére. Ez az ellentmondásos döntés nem véletlenül keltett hatalmas felzúdulást Afrika legnagyobb hírű felszabadítási mozgalmán belül.
Alec Russell díjnyertes újságíró a legfontosabb szereplőkkel – Mbekivel, Zumával, Tutu püspökkel és persze Mandelával – kialakított személyes kapcsolataira építve keresi a választ arra, mi történik, és van-e kiút, ha egy forradalmi párt a hatalomban eltöltött évek alatt megkövesedik, és szem elő téveszti eszméit.
A szerző Dél-Afrika kapcsán olyan politikai, gazdasági és erkölcsi kérdéseket is feszeget, amelyek tanulsággal szolgálhatnak minden átmeneti, a zsarnokság alól felszabaduló ország számára.
Kossuth Lajos és az irodalom
Mindig érdekes és gondolatébresztő feladat nagy politikusok, államférfiak irodalmi műveltségének, ízlésének, esztétikai felfogásának vizsgálata. Az osztályhelyzet tetteket meghatározó, a politikai cselekvés hajtóerőit, indító okait végső soron eldöntő funkciója mellett, vagy jobban mondva: azon belül, el nem hanyagolható szerepe van a kultúra, a művészet, az irodalomember- és jellemformáló hatásának, még akkor is, ha ez a hatás többnyire csak áttételeken keresztül, nem közvetlen formában nyilatkozik meg a cselekvés gyakorlatában.
De különleges jelentősége van e kérdés felvetésének és elemzésének egy olyan államférfi esetében, mint amilyen Kossuth Lajos, akinek nevével, tevékenységével elválaszthatatlanul összeforrt a magyar XIX. század története, akinek alakja már életében a szabadság fényes szimbólumává vált. Kossuth mélyen átélte a nemzet sorsát, világosan látta a történelmi fejlődés által napirendre tűzött feladatokat; volt ereje és képessége, hogy a nemzet vezérévé emelkedjék az ország függetlenségéért és polgári átalakításáért vívott harcban. Teljes emberségét, tudásának és tehetségének egész gazdagságát belevetette abba a hallatlanul sokrétű tevékenységbe, melynek minden mozzanata, minden rezdülete a független és megújult haza szolgálatára irányult. A nagy cél a megvalósításhoz szükséges eszközök sokoldalúságát kívánta meg; így többek között az irodalom sajátos lehetőségeinek, már számtalanszor igazolódott hatásának felhasználását is. Ezen a ponton aztán Kossuth irodalommal kapcsolatos nézetei messze túlnőnek az egyén még oly érdekes, de mégis egyéni problematikáján; az egyesben rejlő általános nála sajátos jelleget kap: a nagy történelmi alak és a kora társadalmának egésze közti összefüggés, megszakítatlan kölcsönhatás nemcsak a politikusok és a politikai élet, hanem Kossuth irodalmi nézetei és az irodalmi élet szerves kapcsolatát is jelenti.