Lev Sesztov többnyire közvetett módon, az általa tárgyalt hősök szavaival és sorsával érzékelteti saját világlátását. Az írók, filozófusok személyiségének rejtett rétegeit kutatja, gondolkodói magatartásokat rekonstruál. A fő mérce számára a művekből kirajzolódó magatartás hitelessége: az, hogy – Kierkegaard szavaival élve – képesek-e azokban a kategóriákban gondolkodni, amelyek keretei között élnek.A múlt század első évtizedének végén született a kötet három, különböző műfajú írása. A publicisztikába hajló Dosztojevszkij-cikk, a töredékességet vállaló, minden gondolkodási klisét megkérdőjelező kisesszéfüzér és a nagy ívű, egész életpályát bemutató Ibsen-tanulmány egyaránt ironikusan szól a modernkori prófétálás csábításáról.

„Nyilvánvaló, hogy hiányzik valami abból, ahogy éljük az életünket. De vajon mi? Én úgy vélem, az alapvető probléma az, hogy minden területen túlságosan nagy figyelmet szentelünk a külsőségeknek, az anyagiaknak, és túlságosan keveset az erkölcsöknek és a belső értékeknek.” „A vallás sok millió embernek nyújtott segítséget a múltban, sok milliónak segít ma, és sok milliónak segít majd a jövőben is. Azonban ma már sokan vannak a világon, akik egyik vallás tanításait sem követik. Egy adott vallásra épülő etika csak az emberek egy részét képes megszólítani; minden ember számára nem értelmezhető.” „Ma olyan etikai megközelítésre van szükség, amely nem a vallásra épül, s ezért egyaránt elfogadható azok számára, akik hittel élnek, és azok számára is, akik nem – egy világi etikára.”