Az Evangélium korunk legelterjedtebb és legismeretlenebb könyve. A Beavatás X. kötete bevezeti az olvasót a kis csodák, az Első reggeli, a jézusi szabadság stb. körébe.

Filozófiai tanulmányok sora születik korunkban is, amely nem nagyon kedveli a közvetlen anyagi haszonnal nem kecsegtető tevékenységeket és azok tárgyi eredményét. Olyan azonban kevés van köztük, amelyik valóban megpróbál választ adni a maga kérdéseire, vagy pedig elmerülni a nagy filozófus elődök gondolatainak újraértelmezésében. Ez az a két lehetőség ugyanis, amelyik nem jár azzal a veszéllyel, hogy a probléma tárgyalása a semmire fut ki. Olyan munkával azonban, amely arra vállalkozik, hogy választ adjon a kérdésre, hogyan lehetséges manapság, vagy hogyan érdemes a filozófia tradicionális kérdéseit megközelíteni, alig-alig találkozunk. Sajó Sándor könyve azonban ilyen. Vajda Mihály Miközben átjárja a fenomenológia közismerten dzsungelszerű szövegeinek beható és kritikus ismerete, Sajó Sándor könyve végig megmarad elevennek, problémacentrikusnak és a lehető legkevésbé öncélúan terminologikusnak: valóban a dolgok érdeklik, és nem állít maga és a dolgok (valamint az olvasók) közé a beavatatlanokat kiszűrni hivatott fogalmi szűrőrendszert. Az a szinte szemérmetlen érdeklődés, amellyel a hétköznapi élethelyzetek sorát (gyász, szégyen, nosztalgia, etc.) elemzi, elsősorban a francia fenomenológia örökségének tekinthető. Emellett a könyvnek van egy véleményem szerint eléggé nem hangsúlyozható jellegzetessége: a megtört totalitás dialektikája persze értelmezhető lenne egyszerűen mint egy újabb kísérlet a „végesség-filozófiák” sorában, de azokat a legtöbb esetben rezignáció vagy kompenzatorikus pátosz hatja át – utóbbira talán Heidegger a legeklatánsabb példa. Itt viszont semmi ilyesmiről nincs szó. Az elemzések végig érzelemgazdagok, a személyes érdekeltség hangja szól belőlük – ami azonban sosem homályosítja el a fürkésző tekintet élességét. Somlyó Bálint

Az elmúlt egy évtized alatt közel ötven tanulmányt és esszét írtam – ezekből válogattam össze ezt a kötetet. Igyekeztem persze a legjobbakat kiválogatni – vagy legalábbis azokat, amelyek számomra a legkedvesebbek -, de azért alapvetően egy másik szempont is vezérelt. Azt szerettem volna elérni, hogy a szövegek révén az olvasó minél teljesebb képet kapjon azokról a kérdésekről, amelyek ebben az időszakban foglalkoztattak. Ezek után a kötet tematikus egységére nyilván aligha lehet számítani, bár természetesen, lévén egy viszonylag rövid alkotói korszak termékei, valamelyes tematikus átfedés mégiscsak van az itt közölt tanulmányok, esszék között. Egyébként is, mint utólag kénytelen voltam konstatálni, körkörös a gondolkodásom: mindig ugyanoda lyukadok ki, ahonnan elindultam.Fontosnak tartom még megjegyezni, hogy bár ezek a szövegek politikai kérdésekkel foglalkoznak, de távol állnak a szokványos politikai elemzésektől. Ezzel együtt azt gondolom, hogy a kötet mégis olvasható úgy, mint egyfajta számvetés mindazzal, ami a szűkebb vagy tágabb politikai környezetünkben az elmúlt tíz évben történt. Filozófiai számvetés persze, nem pedig politikai. Megjelentetésével éppen azt akartam bizonyítani, hogy a napi politikai kérdések elemzésében a filozófiának is van (vagy lehet) szava. De hogy ez sikerült-e, azt majd nyilván az olvasó fogja eldönteni. (Demeter M. Attila)

Ez a könyv egyszerre emlék és emlékeztetés azoknak a családoknak, akik megkereszteltették gyermeküket egy református gyülekezetben. Emlék a keresztelésről, a szentségről, amely kifejezi, hogy Istennek mennyire fontos az ő gyermekük. Egyben emlékeztetés arra, amit a szülők, a keresztszülők és a gyülekezet is megfogadott a keresztelőn a hitben való nevelésről, neveltetésről. Támpontokat ad ahhoz, hogyan érdemes hitelesen vezetni egy gyermeket, míg eljuthat a személyes és önálló keresztyén hitvallásra.