Ez a kötet Dávid Katalin művészettörténész készülő emlékiratainak az 1950-60-as évekről szóló anyagát tartalmazza a szerző által alapított és vezetett Művészettörténeti Dokumentációs Központ történetének bemutatásán keresztül: a Központ alapításától a pártállami gépezet általi elfoglalásáig és az alapító eltávolításáig. A legendás Dokumentációs Központ „aranykor volt… sziget az ellenséges világban” (Takács József), ahol nem csak a művészettörténészek dolgozhattak „az ötvenes években csodaszámba menő téma-, vélemény-, hit- és nézetszabadság boldogító légkörében” (Supka Magdolna), de „ez az intézmény valóságos mentő központ volt, ahol apácák, papok, üldözött világiak kaptak munkát, amivel életük, ha szűkösen is, de megoldódott” (Böhm Lipót Poldi). Ebbe a szellemi műhelybe, amely a diktatúrában is őrizte a szabadság világának egy darabját, és az 1950-60-as évekbeli magyarországi művészet, tudomány és lelkiség kiemelkedő alakjainak társaságába vezeti az olvasót az emlékirat.