Blog Archives
A sors rabjai
Nemere István legújabb könyvében Magyarország és a Horthy család történetét dolgozza fel, az Adolf Hitlerrel való első találkozástól kezdve az 1930-as évek végének kül- és belpolitikai történésein, majd a II. világháború eseményein át egészen az emigráció éveiig. Főszereplői részben fiktív, részben valós történelmi alakok. A szerteágazó kutatómunkán alapuló mű áttekintést nyújt a korabeli Magyarország szinte minden társadalmi osztályának a hétköznapjairól, a kormányzati politikai jobbra tolódásának hatásairól akár a hadsereg tisztikarára, akár a zsidó származású értelmiség, közhivatalnokok és tőkések, akár a budapesti éjszaka legendás mulatóinak és mulattatóinak körében. Különös hangsúlyt kap a két Horthy fiú, István és Miklós sorsa a korszakban, egészen az előbbi vitatott körülmények között, az orosz fronton bekövetkezett haláláig. A szerző részletesen bemutatja az 1944. március 19-i német megszállás előkészítését, a lehetséges német hírszerző és diverzáns tevékenységet, a bevonulás kulcsmozzanatait, a híres-hírhedt Otto Skorzeny budai akcióját és ifjabb Horthy Miklós elrablásának körülményeit. A sors rabjai nem történelmi ítélkezésre vállalkozik, hanem igyekszik az írói szabadsággal élve, de a történelmi tényeket nem megmásítva úgy bemutatni az 1930-as és 1940-es évek eseményeit, hogy az olvasó saját maga formálhasson véleményt azokról.
Biblia és biztonságpolitika
Találhatunk-e biztonságpolitikai útmutatásokat, előrejelzéseket a Bibliában? E mű szerzője szerint, igen. Sőt… A könyv olvasása először megdöbbentő, antiszemita, rasszista, gyűlöletet keltő, valamint magyar és nemzetellenes, de ugyanakkor zsidóbarát érzelmeket is kelthet.
Sokakat felháborodásra, míg másokat elgondolkodásra, további érdeklődésre és megértésre indíthat, hiszen az Üdvterv az emberiség teremtésének, létének, biztonságának, az elmúlt és eljövendő történelmének forgatókönyve. A könyv ezekre rávilágít. Emberek, politikusok nem tudnak, még a globalizmus által sem „felebarátaik” részére biztonságot teremteni. Sőt ellenkezőleg, förtelmes diktatúrát valósítanak meg. S ebben a folyamatban a zsidóságnak igencsak kétértelmű szerepe van. Az áldásokat, de a büntetéseket is elsőként kapták és kapják meg a történelem viharaiban. A terv a zsidósággal kezdődött és velük együtt fejeződik be. Ma már Izraelbe való összegyűjtésük időszakát éljük. A pogromok, a holokauszt ismerete tudatában minden nemzet örülhet, hogy a tervben nem ők lettek a főcsapás irányába rohamosztagként, főszereplőként bevetve. Korunkban a mammon és a hatalom imádata, az emberiség nyomorba döntése, az igazságosság és szolidaritás mellőzése ítéletért kiált. Azonban, mindenki, a világ és egyéni kedvezőtlen sorsa ellenére is, saját döntése alapján megszerezheti a legfőbb, örökkön tartó biztonságot, az örök életet.
AZ ERDÉLYISÉG „SZÍNEVÁLTOZÁSA”
A kötet arra keresi a választ, hogy milyen módon próbálta enyhíteni-oldani ezt a sajátos, a korszak jobboldali szociális reformeszméihez kapcsolódó ideológia és az „erdélyiség” mint identitás, a nemzeti egység és a tényleges „szétfejlődés” feszültségeit, hogyan viszonyult az anyaországhoz és a kisebbségekhez? Miként alakult ki az egykor demokratikus tartalmú erdélyiség „színeváltozásával” egy szuprematista, nagymagyar és paradox módon mégis elkülönülő eszmeiség az immár többségé lett magyarság elitje körében?
Az öröm könyve – Tartós boldogság egy változó világban
Korunk két fontos spirituális vezetője osztja meg velünk e kötetben nehezen szerzett bölcsességét arról, hogyan őrizhetjük meg az örömet életünkben a sorscsapások ellenére.A két Nobel-békedíjas vezető egy hetet töltött együtt Dharamszalában a dalai láma 80. születésnapja alkalmából, hogy beszélgessenek egy olyan témáról, amely mindkettőjük számára nagyon fontos: az örömről.A könyv úgy épül fel, mint egy háromemeletes születésnapi torta. Az emeletek: a dalai láma és az érsek történetei és tanításai az örömről; a boldogságkutatás legújabb tudományos felfedezései; valamint a napi gyakorlatok, amelyek egyensúlyban tartják a két vezető érzelmi és spirituális életét. Mind a dalai lámát, mind Tutu érseket számos nehézség tette próbára az életben, ennek a könyvnek az oldalain pedig beszámolnak személyes küzdelmeikről és megújulásukról. Most, hogy már mindketten az emberélet vége felé járnak, különösen fontos számukra, hogy mindenkihez eljuttassák az üzenetet: csak úgy lelhetünk rá az örömre, ha örömet szerzünk másoknak.A történelmi jelentőségű hét során a két jó barát saját példáján keresztül mutatta meg, hogyan formálható át együttérzéssel és szeretettel az öröm tünékeny érzelemből tartós létállapottá, mely nemcsak személyes életünket, de szűkebb és tágabb környezetünk, sőt az egész emberiség életét megváltoztathatja.
„Ellenfehérkönyv”
Az első bekezdés tegyen a reklámé. Ezt a fotóalbumot még 2005 első felében készítettem el, Budapest Főváros Levéltára igazgatójának megbízásából, kizárólag az intézmény birtokában lévő képanyagból. Ám a kiszemelt lektor, Szakolczai Attila (munkatársam, 1956-os Intézet) tizenhárom oldalas, totálisan megsemmisítő ítéletet hozott. (Summázata: „A jelenlégi kézirat kiadását nemcsak hogy nem javaslom, attól kimondottan óvom a levéltárat.”)
Az intézménnyel történő megegyezésünk alapján egész más jellegű fotóalbumot jelentet meg a levéltár ünnepi kiadványaként, én viszont szabadon rendelkezhetek a már elkészült munkámmal. (Sajnálom, hogy mindez csak most, 2006 áprilisában derült ki. Ha előbb gondolhattam volna erre az eshetőségre, a Hadtörténeti Levéltár és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára fotóival egy teljesebb kötetet jelentethettem volna meg.)
Az album összeállításának alapelve az volt, hogy olyan képeket mutassunk be, amelyek informatívabbak az eddig megjelent ’56-os fotóalbumokénál.
A lektor szerint fotóalbumom hatalmas közbotrányt váltott volna ki „fehérkönyvszerűsége” miatt, amit nagyon nehezményezett.
„Ellenfehérkönyv”
Az első bekezdés tegyen a reklámé. Ezt a fotóalbumot még 2005 első felében készítettem el, Budapest Főváros Levéltára igazgatójának megbízásából, kizárólag az intézmény birtokában lévő képanyagból. Ám a kiszemelt lektor, Szakolczai Attila (munkatársam, 1956-os Intézet) tizenhárom oldalas, totálisan megsemmisítő ítéletet hozott. (Summázata: „A jelenlégi kézirat kiadását nemcsak hogy nem javaslom, attól kimondottan óvom a levéltárat.”)
Az intézménnyel történő megegyezésünk alapján egész más jellegű fotóalbumot jelentet meg a levéltár ünnepi kiadványaként, én viszont szabadon rendelkezhetek a már elkészült munkámmal. (Sajnálom, hogy mindez csak most, 2006 áprilisában derült ki. Ha előbb gondolhattam volna erre az eshetőségre, a Hadtörténeti Levéltár és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára fotóival egy teljesebb kötetet jelentethettem volna meg.)
Az album összeállításának alapelve az volt, hogy olyan képeket mutassunk be, amelyek informatívabbak az eddig megjelent ’56-os fotóalbumokénál.
A lektor szerint fotóalbumom hatalmas közbotrányt váltott volna ki „fehérkönyvszerűsége” miatt, amit nagyon nehezményezett.